Izzasztó igenek

Céljai eléréséhez a finn elnök, Uhro Kekkonen (minszterelnök, majd köztársasági elnök 1956 és 1982 között) cseppet sem konvencionális, viszont tipikus finn módszerhez folyamodott: szó szerint megizzasztotta a tárgyalópartnereit. Híresen forróság tűrő volt, szaunázási kitartása kézzelfogható nyomokat is hagyott maga után, Észtországban például szaunát neveztek el róla. Cseppet sem lepődünk meg azon, hogy szaunában született, ahogy ez akkoriban megszokott volt. A szauna elkíséri a finneket az élet elejétől a végéig: mivel a legmelegebb és legtisztább hely, ezért szülőszobának használták és itt készítették fel a halottat utolsó nagy földi útjára. Kekkonen mindenképpen a szauna diplomácia királyának számított. 1960-ban találkozott Nikita Hruscsovval, akinek eleinte egy szigorú „nem” volt a válasza arra a kérdésre, hogy Finnország beléphet-e az Európai Szabadkereskedelmi Társulásba. A szaunában Kekkonen egyre csak öntötte a vizet az izzó kövekre, majd amikor hajnalban kiengedte Hruscsovot az izzasztásból, megvolt az újabb válasz: „igen”. 1978-ban is megnyerte a „szaunaversenyt”, ezúttal Dmitrij Usztyinov ellen, aki közös katonai terepgyakorlatra kényszerítette volna.


Felvétel indul

A hatvanas években történt egy jugoszláv diplomatával, hogy az akkori finn miniszter több vendéggel együtt meghívta szaunázni, majd az öltözőben „le minden ruhával” felkiáltással elkezdett vetkőzni. A vendégek nem voltak még teljesen tisztában a finn szaunázási szokásokkal és fejvesztve menekültek, kivéve a jugoszláv diplomatát és egy honfitársát. Ők is levetkőztek és bementek a szaunába. Elmondásuk szerint nagy örömmel töltötte el őket, amikor nyírfavirgács kezelést kaptak, ami kicsit enyhítette a kellemetlen helyzetet. Amint beléptek a szaunába, kiderült, hogy TV kamerák és egy fotós várakoznak, hogy felvegyék a miniszter és vendégei szaunázását. Amikor elmondták a vendégeknek, hogy a felvett filmet majd egyszer leadja a televízió, nem akartak hinni a fülüknek, később azonban ez valóban bekövetkezett. A jugoszláv diplomata mindenesetre kért egy kópiát a filmből, mert biztos volt benne, hogy Belgrádban senki sem fog hinni neki.


A belga király szaunája

A második világháború után lassan minden finn követségen létesítettek szaunát. A háború előtti időkben kialakult rossz hírétől lassan megszabadulva úgy tűnt, hogy a megváltozott körülmények között a szauna Finnország névjegyévé válhat. A harmincas években azonban még, amikor egy holland újságíró a De Telegraaftól Finnországban járt, és a világban a szaunáról még érdekes elképzelések terjengtek, idegenkedtek annak tényétől, hogy többen meztelenül leüljenek egy meleg helyre, ezért egy kategóriába sorolták az egzotikus táncokkal. Az újságíró azonban megismerkedett a finn szauna igazi arcával. Egy finn író 1935-ben megírta könyvében a hollandok és belgák szaunával kapcsolatos tapasztalatait: „A holland újságíró megfigyelései szerint a finnek még szoros kapcsolatban éltek a természettel és senki nem szégyellte meztelenségét. Érkezése napján elment a szaunába, ahol egy erős finn hölgy tetőtől talpig lemosta és megtörölgette.” Még abban az évben a belga király, III. Leopold kastélyában szeretett volna egy finn szaunát építeni. 1935 novemberében postán elküldték neki Finnországból egy szauna terveit és rajzait, és egy részletes tájékoztatót a praktikus dolgokról, amelyekre mindenképpen oda kell figyelni. A finnek a király lelkére kötötték, hogy a szauna megépülése után az első használat során mindenképpen legyen jelen egy finn szakértő, hogy elkerüljék a baleseteket. Mivel ez a szauna még a mai napig fennáll, valószínűleg nagyobb gond nélkül zajlottak az első szaunázások.


A bárány és a felöntő víz

1960-ban Nikita Hruscsov a moszkvai finn nagykövetségen egy Suvi-Juhani-Sauna modellt kapott Urho Kekkonentől ajándékba azzal az ígérettel, hogy nyáron egy Hruscsov által választott helyen fel is épül. És így is történt. Amikor Helsinkiben felavatták a szovjet követség szaunáját, Kekkonen a következő hasonlattal élt: „A felöntővíznek úgy kell a kövekre spriccelnie, ahogy egy bárány pisil.” A Kekkonenről írt életrajzban Pekka Hyvärinen több történetet is leír a Hidegháború idején zajlott forró szauna diplomáciáról, melynek esszenciája a következő mondat: „Az elnök az időzítés mestere volt és leginkább a szaunában értett a ceremónia legjobb lebonyolításához”.


Szomszédok, mint a morál apostolai

Ralf Friberg, finn újságíró, a nyolcvanas években a Kultuszminisztérium hírügynökségének vezetője, írja könyvében, a Finn diplomatában: a finn nagykövetasszony, Tyyne Leivo-Larsson, aki az 50es-60-as években Norvégiában képviselte országát, nagyon szeretett volna egy szaunát az osloi követségre. Amikor ezt jó barátjának, Urho Kekkonennek megírta, az időzítést a Holmenkolleni síjátékok időpontjára gondolta: „Mindenképpen kapnom kell egy szaunát, hiszen hol máshol tudnál a sífutás után szaunázni?” Ugyan a Kekkonen végül nem látogatott Osloba, a város elegáns részébe azonban mégiscsak épült egy igazi finn szauna blokkház stílusban, a szomszédok ellenállását figyelmem kívül hagyva. A protestálók, élükön egy svéd üzletemberrel, erkölcstelen történeteket terjesztettek a szaunáról. Leivo-Larsson persze nem törődött a kritikával. A szauna elkészült, ott állt, és az éves jelentés szerint nagy érdeklődésre tart számot, „a finn turistabuszok is rendre elmennek előtte”.

Nem tudni, hogy a szauna mennyiben járult hozzá Finnország felemelkedéséhez, annyi bizonyos, hogy a mai politikában is helye van. A parlament ugyanis a konszenzuskeresést tartja legfőbb feladatának. Ennek érdekében hatórás beszédek is elképzelhetők. Az ülés után pedig a politikusok az újságírókkal együtt levonulnak a törvényhozás épületében lévő szaunába, s ott folytatják a beszélgetést. Egy szabályt kell csak betartani (mert ugye, ahogy többször írtunk róla, az igazi finn szaunában nincsenek szabályok): az elhangzottakból semmit nem szabad másnap a lapokban közölni.